Új hely
A blog új helyre költözött! >>IDE!!!<<
A régi posztok meglesznek itt, hadd olvasgassatok. Az új blogon pedig az innen eltűnt posztok is láthatóak lesznek.
Rendszerhiba
Freeblog rendszerhiba miatt a blogoldal átmenetileg szünetelteti az olvasók firkákkal való boldogítását.
Reméljük, mihamarabb megoldódik a probléma, addig is kövessétek figyelemmel a facebook oldalon az új infókat! IDE kattintva tehetitek meg ezt.
Még nem tudni, hogy új helyre költözünk-e, vagy maradunk itt és próbájuk menteni a menthető posztokat, ezért várjatok kicsit, facebookon mindenről tájékozódhattok majd. Türelmeteket köszönjük!
Fáraccságok
Kora reggel van, én pedig ismételten billentyűzetet ragadtam, hiszen elég régen írtam már.
Kezdjük az eseményeim rövidre fogható sorát azzal, hogy éppen teszem le a cigit. Már 1-2 napja nem is szívok egyáltalán. Annak elenére ma reggel erősen elgyengültem és kis híján rágyújtottam. Sokakkal ellentétben nekem nem a mozdulatsor, illetve a nikotin maga hiányzik, hanem a ciginek az a kesernyés íze. És tényleg csak ezért cigizek? Mert tapasz ugyan van rajtam, de gyakorlatilag ha nem eszek olyat, illetve nem ébredés után vagyok, akkor nem is érdekel, hogy nem gyújtok rá.
Nos igen, az ébredések. Van, hogy egy nap akár hatszor is felébredek. Nem azért, mert nem alszom jól... ellenkezőleg. Úgy alszom, mint egy mormota, és bár tudom, hogy fel kéne kelni, nem visz rá a lélek, mert álmos vagyok és fáradt és aludni akarok mééég... Olyannyira fáradt vagyok mostanság, hogy egy mosogatás is kiveszi belőlem a összes energiát, vagy az, hogy felsöpröm a lakást. Egyszerűen low battery, ez van. 18 órákat alszom meg, de valahogy nem akarózok feltöltődni. Ebből is látszik, hogy nem vagyok már a régi, de új sem. Amúgy ezért sem írok mostanság olyan gyakran...
Aztán "fáraccság" miatt a körmeimet is második napja csinálom. Tegnap elkezdtem, megépítettem félig, de elfogott az álmosság, és lefeküdtem aludni. Remélem, hogy ma azért már be tudom fejezni, pedig most is komoly erőfeszítésbe telik itt ülni és pötyögni nektek. Amúgy emiatt a fáradtság miatt semmire se jónak érzem magam, hiszen ha egy főzés vagy egy rutinfeladat ennyire megterhel, vagy akár tanulást is nézzük: egy óra után úgy érzem magam, mintha végigültem volna egy teljes napot a suliban, így joggal teszem fel a kérdést, hogy ugyan már, akkor miért lenne jó bárkinek is velem együtt lennie?...
Ott van szegény kedvesem. Dolgozik, míg én betegen vagyok. Ha nekem le kéne most dolgozni 12 órát, tutira nem bírnám ki. Ő csinálja, megy, jön, morog, felhív, igazán megérdemelné, hogy kicsit nagyobb gondot fordítsak a háztartásra és rá is. Hogy ha már itthon vagyok, ne a Lagúnából hozzunk kaját, vagy a sarki gyrososnál vegyünk, mert az hamar megvan... Hetek óta nem láttam őt olyan morcosnak, mint ma reggel volt, mikor hazajött. Sajnálom őt.
Elvileg ma utazom anyuhoz. Majd meglátom, mi, meddig, hogyan és merre, de azt hiszem, most visszafekszem aludni... Nem bírom az ébrenlétet... Nagyon nem... Ne haragudjatok érte...
Ja! Nikotintapasz és mentolos cukorka. Nyerő párosítás ahhoz, ha valaki le akar szokni. :)
A végére pedig kaptok egy kis viccességet:
"Az élet olyan, mint egy szál cigaretta: jól megszívjuk."
Sírógörcsök
Most reggel, amint uracskám elment munkázni, olyan sírógörcs tört rám, amilyen már régen volt.
A probléma nagyon összetett, és nem is térhetek ki mindenre, ami bánt, legalábbis most így blogban nem... annyit elmondhatok, hogy semminek érzem magam.
Olyan szeretnék lenni, mint anya. Éppen olyan jóságos asszony, és jó anya is majdan, mint amilyen ő... és fogalmam sincs, hogy el tudom-e majd látni feladataimat ezzel kapcsolatban.
Aztán ott van Zs... fogalmam sincs, miért van velem, illetve, hogy miért pont velem, nem is érdekel. Azt tudom, hogy szeret engem, mert néha visszahallom másoktól, hogyan beszél rólam, és miket mond. Csak azt nem tudom, vajon 2-3 év múlva is szeretni fog még, vagy csak kötelességből marad mellettem? Már ha egyáltalán mellettem marad...
Mondtam, hogy nagyon összetett dolog ez, és nem is fogom tudni rendesen leírni. Mindenesetre holnap megyek Gárdonyba, és az eredetileg 1,5 hétre tervezett látogatásomból pár nap lesz csupán, mert Zs nem szeretne olyan hosszú időre elengedni.
Most megint betegen vagyok itthon, nem tudom, meddig. Talán 20-a körül mehetek már vissza dolgozni.
(Donji! Keress fel fb-n vagy skype.)
"A végén minden olyan egyszerű lesz – minden, ami volt és ami lehetett volna. Pornál és hamunál is kevesebb lesz minden, ami egykor tény volt. Amitől úgy égett szívünk, hogy azt hittük, nem lehet elviselni, belehalunk, vagy megölünk valakit... mindez kevesebb lesz, mint a por, melyet a temetők fölött kavar és sodor a szél."
Huppsz...
Hát uracskám, bocsánat, de eltüntettem az egész zacskó virslit a hűtőből... :) Éhes voltam, a virsli meg finom volt, na... :D
Vannak az ember leányának életében jelentős változások, amiket néha nem egészen tud kezelni. Főleg nem fizikailag. A környezete meg a haját tépi tőle.
Én meg aztán amúgy is szeretek polgárt pukkasztani, na hát ettől tutkóra mindenki behal. De tudjátok mit? Nem mondom még el, mit csináltam. :) Hadd furdaljon csak titeket a kíváncsiság. (Aki tudja, annak meg lakat a szájára!)
Ma viszont haza kellett jönnöm műszakból, doki parancsolta. Ez van, most legalább 2 hétig nincs meló. Igazából nem is bánom, elfáradtam egy csöppet a napokban, és legalább lesz időm ide is írni, leporolni a blogoldalam sarkait, és kipókhálózni a bejegyzéseket. Majd nézek valami okosságot nektek, amivel leköthetem megint a figyelmeteket.
Most egyenlőre ennyi, megyek, alszom egyet. Néha olyat is kell. :)
Kristálybarlang
Lenyűgöző filmet láttam múlt éjjel a NatGeo-n. Úgy gondoltam, megosztom veletek is, hiszen azok, akik nem éjszakai életet élnek, nem valószínű, hogy láthatták ezt a csodavilágot.
Személy szerint gyerekkoromtól fogva vonz a geológia tudománya, de mivel rengeteg történelem kell hozzá, ami nem ment sosem, nem álltam erre a pályára. Ennek fejében nincs min csodálkozni, ha ez a film nagyon megragadott.
Mexikóban, a Naica-hegy mélyén a világ egyik leggazdagabb ólom-, cink- és ezüstbányája működik. Amikor 2000-ben egy új tárnát fúrt egy bányász testvérpár, akkor fedezték fel a Kristálybarlangnak keresztelt természeti csodát.
A Naica-hegy vulkáni tevékenység eredménye, és ez alakította ki a barlangot is, amely kicsivel több, mint 300 méterrel fekszik a felszín alatt. 30 méter hosszú és 10 méter széles termében találhatók a világ legnagyobb szelenitkristályai (lényegében gipsz). A legnagyobb kristálycsúcs 11 méter hosszú, súlya kb 55 tonna.
A vulkáni tevékenységnek köszönhetően a talajvíz felforrósodott, és beszivárgott a barlangokba, miközben a kőzetekből kioldotta a kalcium-szulfátot. Hőmérséklete 58°C-n állandósult, így rakódtak le a kalcium-szulfát molekulák. A hőmérsékleti körülmények állandóak voltak egészen 1985-ig, amikor a barlangrendszer többi részében dolgozó bányászok el nem kezdték kiszivattyúzni a talajvizet, így a kristályokról is sikerült tudtukon kívül leszivattyúzni azt, amely addig megóvta a kristályóriásokat a környezeti behatásoktól: idővel saját súlyuktól akár eltörhetnek, meggörbülhetnek, a beáramló szén-dioxidtól elveszthetik opálos ragyogásukat.
A Kristáybarlangban többek között vízmintákat is vettek a kutatók, illetve a kristályokban megmaradt "buborékokból" is sikerült vízmintát nyerni. Ezekben a mintákban baktériumokat és vírusokat is találtak, valamint a kristályok "időkapszuláiból" kinyert vízben pollenszemeket is. Ezek úgy 30 ezer évesek, tehát Mexikó ezen területét akkoriban nem sivatag, hanem valószínűleg zöldellő erdő borította.
A barlangban elég mostoha körülmények uralkodnak. A hőmérséklet 50°C körüli, a páratartalom majdnem 100%. Csakis speciális, jéghűtéssel felszerelt védőöltözetben lehet lemenni oda. (Én biztosan nem bírnám ki azt a temérdek ruhát... majdnem 20 kilót nyom a légzőkészülék és a ruházat együttesen és még ezzel is csak 1 órát lehet lent tölteni.)
A Kristálybarlang mellett néhány másik barlangot is felfedeztek, ahol szintúgy gyönyörű kristályokra bukkantak, de jóval kisebbekre, mint a fent említett barlangban. A Kardok barlangja onnan kapta a nevét, hogy a szelenitkristályok kardokként állnak ki a barlang falából. Max. 1 méter hosszúak. A barlangban jórészt oldalazva lehet csak elmenni. Kb 120 méterre van a felszíntől. Itt valószínűleg a Kristálybarlangot kialakító körülmények nem voltak olyan szélsőségesen jelen, mint pár méterrel lejjebb, ezért lehet a kristályok méretében is ekkora különbség.
(A gugli nem barát, nincsenek fent olyan szép nagy felbontású képek...)
Személy szerint szívesen megnézném, de nem szabad. Kutatócsoportokon kívül nem látogatható ez a természeti csoda. További képek találhatók a NatGeo honlapján ITT, illetve a gugli "csodálatos" képkeresőjén találhatók.
Országjáró - Nagykovácsi
Országjáró posztjaim minikiadását olvashatjátok most.
Azért mini, mert nincs túl sok dolog, amit írhatnék erről a helyről. A faluban nem túl sok a látnivaló, viszont a fővárosból könnyű megközelíteni, és az odaút, ha van BKV bérlete az ember leányának, akkor csak 155 forintba kerül, tehát nagyonis pénztárcakímélő. Viszont egy igazán ideális kirándulóhely, ha valaki szeret természetet járni, akkor annak melegen ajánlom.
Nagykovácsi fő nevezetességei közé tartozik a Teleki-Tisza kastély, a templom, a Szűz Mária szobor és egy háborús emlékmű. Valamint érdekesség gyanánt, a pilisi len (linum dolomiticum) csak ezen a területen él meg. Sajnos, ezt utólag olvastam, úgyhogy én nem találkoztam vele, de itt egy kép:
Egy kép a kastélyról is, és a templomról (azt én fotóztam):
Amint leszálltunk a buszról, beépített GPS-em segítségével el is tévedtünk a faluban. Végül megnéztem a túristatérképet, amit a telefonomra töltöttem fel, és kitaláltunk az erdőre. Volt eszem hófehér nadrágban, pulcsiban és pólóban menni, de még mindig jobb volt így, hogy hazafelé csurom por meg sár voltam, mert útközben a pihenőinken vagy 10 kullancsot söpörtem le magamról. Túlzottan nem hatmak meg azok a bogarak, itthon 3-at szedtem ki magamból, de túléltem már egy Lyme-kórt, szóval rutinosan tudom, mit kell figyelni a csípésen.
Tehát kijutottunk a faluból. Egy ideig egy száraz, poros úton vonultunk az erdő felé, a zöld csík jelzésen. Vállat vontam, sebaj, ha nem lesz meg a zöld háromszög, akkor sem vagyunk elveszve, ez a jelzés erdőben visz, én pedig erdőt akarok látni. Amint beértünk a fák közé a napon lerótt hosszú séta után, meg is találtuk a zöld háromszöget. Időközben láttunk egy kardoslepkét, de a fénykép nem sikerült tökéletesre róla, így inkább a gugli segítségét veszem igénybe, hogy megmutassam.
Egy kis ösvény vezetett át a fák között, és egy jó nagyra nőtt csalános-cickafarkos pici mezőn. Át lehet kelni, de ha valaki nem szerti a csaláncsípést, akkor magasra tartott kezeket és hosszúnadrágot javaslok. Utána már szépen járható az út, csodálatos a hegyre felvezető séta, a környezet. Némiképp emlékeztetett Bakonyomra a vízmosásokkal barázdált erdőség, mégis más volt a hangulata.
Rengeteg pillangót láttunk. Csapatban egy kis sáros tócsánál, vagy a virágokon ülve, nagyon sokat fényképeztem.
Sakktáblalepke :)
Többszöri pihenővel, kb 2 óra séta után feljutottunk a kilátóhoz. Ez a Budai-hegység legmagasabb pontja. Egy fából épült, magas valamiről van szó, odafentről belátható egészen sokáig minden. Pl láttam a volt munkahelyemet Bián, körbenézve a Pilist, a budai hegyeket, az Erzsébet-kilátót, ahol szintúgy voltunk.
Fentről így néz ki minden:
Aztán pihiztünk...
Csak ilyen magas a kilátó:
Ha valaki egy rövid természetjárást akar csinálni a főváros környékéről, akkor ez ideális túravonal lehet. Több túristaút is húzódik itt, mi csak egy rövidet jártunk be, de őszintén szólva, volna kedvem bejárni egyszer a többit is.
Jó tanács: innivalóból sosem elég! Hosszúnadrág ajánlott, így lehetőleg ne akkor menjetek, amikor árnyékban 25 foknál több odakint a hőmérséklet, mert a faluból kifelé még a bugyitokból is csavarni fogjátok a vizet. Ja és vigyázzatok a biciklisekkel, minket többször is kis híján elgázoltak...
Gépház aszongya
Nos, mostanság sok változás ment végbe a blogon. Jó darabig nem tudtam írni, mert betelt a tárhelyem. Igényeltem ugyan újat, de még nem kaptam meg, fogalmam sincs, miért, így arra a döntésre jutottam, hogy nem a freeblog szerverét fogom terhelni, hanem az összes képet áttöltöm egy képmegosztó szájtra. Éljen a Picasa, már most a "szívemhez nőtt"...
Sajnos, ez nekem rengeteg plusz feladatot okozott, és az összes korábbi posztomban át kellett írnom a linkeket, a beillesztéseket, mindent. Nagyon sok van, főleg a régebbiekből, ami még most sem működik, ne haragudjatok érte, egy kis idő, és rendbehozok mindent. Ha esetleg olvasás közben hibát találtok képnézegetésnél, vagy bármi másnál, akkor fb-on jelezzetek, vagy kommentben is írhattok, meg fogom köszönni az efféle olvasói segítséget.
Ez így sem nem kényelmes, sem nem kedvező számomra, így bevallom őszintén, azon is gondolkoztam, hogy átköltözöm másik blogszerverre, de arra meg lusta vagyok, illetve szeretem a freeblog adminfelületét. :)
Sebaj, ha majd megunom, akkor majd kitalálok valamit, egyenlőre jó ez így.
Most viszont pótolom visszamenőlegesen az új országjárót, meg amiket tételkísrőre firkáltam, azt is.
Kulcsmondatok
A férfit szolgáld ki.
A vendégek asztalánál nincs helyed. Neked ott a sámli a sarokban.
A nő csak egy eszköz, akinek boldoggá kell tennie a férjét.
Terrorista elvárások azok, amikben szeretetet kérsz.
Nincs jogod a boldogsághoz, csak ha ő úgy akarja.
A háznál a férfi az úr, az ő szava parancs.
Senki sem vagy, ha nincs diplomád.
Senki sem vagy, ha nem vagy közgazdász.
A művészetek nem visznek téged sehova.
Fested a szemed? Úgy nézel ki, mint egy feslett k**va.
Jobban örültem volna egy marék pénznek, mint neked.
Végre meg tudsz állni a saját lábadon, hát menj isten hírével!
Inkább fojtottalak volna a Cuhába még babakorodban.
Amit teszel, semmit sem ér. Csinálj inkább valami hasznosat (amit helyettem csinálsz meg, mert én lusta vagyok hozzá).
Nem vagy érdemes a szeretetre (mert szólni mertél, hogy miért nem söpörtem fel).
Nem vagy jó az ágyban.
A férfiakhoz maximális elfogadás kell, miért nem maradsz csendben inkább?
Te semmit sem tudsz, semmit sem értesz, és hülye vagy ahhoz, hogy valaha is megértsd.
Te tehetsz arról, hogy a szüleid elváltak.
Te tehetsz arról, hogy apád második házassága is tönkrement.
Az unokatestvéreid persze viszik valamire, mert ők sokkal okosabbak, mint te.
És mindezekkel együtt minden egyes ütés, pofon, csapódás a falhoz, újra és újra felrepedt számról minden csepp vér, minden szabad ég alatt töltött hideg, novemberi éjszaka, minden hozzám vágott energiaitalos flakon és sörösüveg eszembe jut és eleven tűzként ég a fájdalom, ami ezzel együtt járt.
És 22 év ilyen gyakorlatát, ilyen nevelését megváltoztatni egyik pillanatról a másikra nem lehet...
Gondűzés az éjszakában
Mona meg én most nekivágtunk a városnak. Kicsit felgyülemlett a feszültség bennünk, hát kénytelenek voltunk valahogy kiereszteni a gőzt.
Elmentünk tehát első körben az Árkádba piercinget venni nekem. Vettem is 3 tüskét, meg egy spirált és egy golyót is. Utána Blaha, ott az egyik kis utcában Amigo.
Beültünk. Nekem sürgősen be kellett tennem a spirált, látni akartam, hogy áll. Ahogy piszkáltam a piercinget, hogy összerakjam rendesen, leesett az egyik tüske. Hú, a franc, keressük meg gyorsan... Mona telefonjának vakujával keresgettünk az asztal alá hajolva a sötétben, mire megszólal mögöttünk egy hang: "hozzak lámpát?"
Szegény pincér csávó... gondoljátok el, odajön, hogy kiürítse a hamutálat, és mit lát? A két csaj helyén két segg mered az ég felé... :)) Gondoltam, ha tetszett neki a látvány, biztosan kapunk ingyen piát. Hát, valószínű, nem tetszett neki, mert ingyen piát nem kaptunk, és különben is, múltkor még a Kisvukot meg Gábort simizte...
Szóval tüske, ami nem lett meg. Sebaj, van belőle még egy. Ahogy szedtem ki a számból a piercinget, arról is elveszett a tüske. Mindennek ellenére beerőszakoltam a spirált a számba, rajta az utolsó tüskémmel...
Időközben befutott Balázs is. Ők már régóta házasok és jót mosolyogtam, ahogy egy garancia időtartamon képesek voltak hitvitákat lezavarni. Aranyosak voltak így együtt.
Minden rendben volt, odafelé vagy öten dudáltak rám, míg kiértem a buszmegállóba, hazafele pedig egy sráccal szemeztem a metrón. Az ilyenekben az a legszebb, hogy tudod, hogy soha többet nem látjátok egymást, vagy legalábbis nagyon kicsi rá az esély. És egy ilyen apró rokonszenvezés teljesen ártalmatlan. Másrészről pedig azért is tetszett a szitu, mert arcvonásaiban az én drága kedvesemre hasonlított egy picit. Vagy legalábbis ő jutott eszembe, ahogy néztem.
A villamoson pedig már alig vártam, hogy hazaérjek végre. Nemcsak azért, mert baromira kényelmetlen volt már a cipőm, hanem azért is, mert elfogott a bújós-szerelmes hangulat. Elvégre ma van a három hónapja, hogy Zsoltival egymásba gabalyodtunk... Édes a nosztalgia. Azok a pillangók, amik akkor megvoltak, amikor hirtelen feltűnt a munkahelyen az unloader mellett, vagy amikor a dohányzóban odajött beszélgetni hozzám... Nincs ahhoz fogható érzés.
És rémesen sajnálom, hogy idővel, a mindennapok múlásával lassan eltűnnek.
Időnként viszont újra feltűnnek, pl amikor valaki megkéri a kezed vagy valami fontosat akar neked mondani, esetleg valami újdonságot visztek a kapcsolatba, és ez így van jól. A pillangók visszatérhetnek, ha akarjátok, de ahhoz tényleg akarni kell... és mindig, minden pillanatban ajándékként kezelni a másikat, és nem megszokni, hogy mellettünk van.
Mert az, ha van egy kapcsolatod, vagy vannak barátaid, az a legnagyobb ajándék a világon, bármilyen nehéz is velük.
"Milyen szépeknek és jelentőseknek tűnnek fel emlékezetünkben elmúlt életünk egyes jelenetei és eseményei, noha annak idején minden különös megbecsülés nélkül engedtük őket elmúlni..."
Merengés az olvasókhoz
Azon gondolkoztam, hogy abbahagyom a blogírást.
Persze, el nem döntöttem még, hogy mit akarok. Mostanság se kedvem, se erőm nincs írni nektek. Volna miről, rengeteg posztom van megírva, de egyiket se tettem fel. Nem érzem szükségét. Olyan sok negatív kritikát kaptam a posztjaimra, ráadásul olyan emberektől, akiknek talán támogatniuk kéne, hogy már nem nagyon bírok el vele. Való igaz, az én blogom, és arról írok, amiről akarok, mégis valamilyen szinten azért szeretnék az olvasók kedvére is tenni.
Ha okosságokat, érdekességeket írtam nektek, akkor okoskodónak bélyegeztek. Pusztán azért, mert megosztottam veletek valamit, ami számomra új dolog volt, és az arról alkotott nézőpontomat is megismerhettétek. A Contimesékre azt hihettétek, hogy baromira ráérek a munkahelyemen, pedig nem így volt. Mostanáig nem tudtam egy új részhez valót összekaparni. A lelki dolgokról pedig annyit, hogy sok olyan olvassa, akiknek támadási felületet adok ezzel, pl kollegák, és akiknek meg valóban szólna, azok le se fossák, vagy annyit mondanak legyintve: "hülye vagy".
Most akkor felteszem magamnak a kérdést: miről írjak? Ha ezekre negatívot kapok, ami engem érdekel, akkor írjak arról, ami nem? Írjak a politikáról, a pénzügyi világ felépítéséről, buktatóiról, amik totál hidegen hagynak? Sírjak álszenten arról, hogy mennyire rossz az embereknek, amikor saját maguknak ássák meg a sírt, és emiatt nem tudok velük együtt érezni?
Nem fogok erről írni, csak arról tudok, ami bennem él, elevenen. És ha az ilyeneket vált ki azokból, akiknek elsősorban írom, akkor inkább nem írok.
Ezért is dilemmázok, hogy érdemes-e írnom, vagy sem.
Azt remélem, hogy van értelme. Azt remélem, hogy ez a blog nemcsak a támadásra lesz jó, hanem valamikor arra is, hogy valaki egyszer az életben megértse, hogy mit és miért érzek és teszek. Azt remélem, hogy valaki majd egyszer átöleli a vállam, és annyit mond: ne aggódj, ismerem az érzést és hamar túlleszel rajta. Azt remélem, hogy az olvasók szeretnek annyira, hogy nem hagyják, hogy abbahagyjam az írást.
Megint egy depresszív időszak következik. Meg fognak ritkulni a posztok... de az is lehet, hogy többé nem fogok írni.
"Egy láthatatlanságra kárhoztatott gyermek a csillagokat is képes lehozni az égről, csak hogy végre láthatóvá váljék. De az egész diadal fabatkát sem ér, ha az egyetlen ember, akinek elismerése után egész életében ácsingózott, nem vesz róla tudomást."
Mindennapok
Pl, hogy kizuhantam egy mozgó vonatból. Hogy ez az esemény pontosan hogyan játszódott le, azt inkább ne részletezzük; elég legyen annyi, hogy megcsúsztam, és esés közben, hogy ne törjem ki a bokám, ill. hogy ne zuhanjak a kerekek alá, ugrottam egyet. Az egyetlen szerencsém, hogy nem törtem ki a nyakam, az az volt, hogy nem mentünk gyorsan, különben valószínű, nem éltem volna túl.
Aztán kiderült más turpisság is: a vérem azért szar, mert cisztám van. Nem 1, nem 2, hanem mindjárt 17.
És miközben e sorokat körmölöm, ledolgozok éppen, konkrétan a tegnapomat, mikor hazamentem a kisöcsémhez. Van még pár finomság, de nem akarom nagyon szaporítani a szót. Viszont ezen a nyáron még nem törtem el semmimet. Kezd ez nekem gyanússá válni.
Nincs kedvem dolgozni. Nem vagyok jól, fáj a fejem, a karom és a combom is, és kb olyan érzésem van, mintha ringlisen ülnék. Hehh, körhinta, lesz majd a bakonyi bucsuban, kötelező felülni majd rá... Javítani viszont most kéne, a panel csak szaporodik, fogyni magától nem akar. Gabika telefonján jó a játék, az eléggé lefoglal jelen esetben; ezentúl ide fogom magam kérni túlórázni, hogy hadd játsszak. Majd cserébe kap egy csokit. :) Főnököm meg édesen csicsikál az ágyban, a beosztottja meg gürizik, mint a állat... Igaza van, így kell ezt, legalább ő tud élni... :)
"Az élet olyan, mint egy szál cigaretta: jól megszívjuk."
FB chat fail
EPIC fail :D
Zsina: te, tudod egyáltalán, mi az? XD mármint nem a prosztata, hanem az urológia...
Cserkó: igen, a prosztata masszírozással nagyobb az élvezet
Zsina: és a prosztatát tudod, hogyan lehet elérni???
Cserkó: tudom, végbél tükrözés...
Zsina: nem, az orvosilag... ha élvezetért akarod, akkor az végbél TRÜKKÖZÉS... :D
Paradoxonok
Az emberek elfelejtik, hogy az egyetlen igazság az, hogy nincs igazság. Nincs igazság, vagy legalábbis nem tudhatjuk, mi az. Ez egy paradoxon, tudom. De az egész világunk paradoxonokból áll: az idő paradoxon, a valóság paradoxon, a gondolatok paradoxonok, a tudat paradoxon, és ezáltal az egész létezés egy paradoxon, és így jogosan felteszem ugyanazt a kérdést újra: létezek vagy csupán egy paradoxon ez is?
Mert ha nem hiszek benne, akkor az nincs. Ha nem hiszek a természetfelettiben, akkor az nincs. Mert nem látom. A hit pedig rengeteg erőt ad ahhoz, hogy végigcsináljunk vagy észrevegyünk dolgokat, néha olyanokat is, amik nincsenek. Legalábbis mások számára nem létezők. A hit az egyetlen biztos dolog, és itt most nem arra gondolok, hogy higyj Jézus Krisztusban, mert mész a pokolra, hanem arra, hogy te, aki ezen sorokat olvasod, hiszel valamit, valamiben, akár önmagadban, akár másban, és ez a belső világod az egyetlen mozgatórugó, ami miatt élsz.
Ha reményvesztetten a sarokba kucorodsz, érezheted, mennyire nehéz élni, levegőt venni, nehezen ver a szíved is. Néha már annyira, hogy a halált kívánod.
A hite mindenkinek egyéni. Nem lehet általánosítani. Az igazi hit a szívből fakad, ráhúzhatunk bármilyen dogmát, emberek által kitalált okos/kodó gondolatot, senki soha nem fogja tudni elvenni tőlünk azt... és mi se próbáljuk meg elvenni mások hitét, azaz valóságát, mert akkor csak magunknak okozunk fájdalmat.
Ez egy olyan gyorsan cikázó gondolatmenet eredménye, hogy még magam is meglepődtem rajta... Minden csak egy rohadt nagy paradoxon, és talán a világunk csak egy hiba, egyetlen apró eltérés a bitek közt, egy trójai program eredménye vagy egy félresikerült intés az Őstől... De talán így van jól, hogy így létezünk, paradoxonok között, talán nem kell időutaznunk, vag bolygatnunk a világűrt, talán nem kell felboncolni a sejtszintű enzimműködésig az élővilágot ahhoz, hogy megértsük: SOHA nem fogjuk megérteni a létezést.
És nem is kell...
"A döntések, amiket ma meghozol, hatással vannak a holnapodra, úgyhogy dönts óvatosan, mert nem tudsz visszamenni, hogy megváltoztasd ezt."
Szokásos hétköznapok
Annak ellenére, hogy hivatalosan hétvége van, a folyamatos műszakosoknak ez mégsem az. Nekem pl hétköznap volt.
Nagyon ramaty állapotban vagyok. Most is csak azért blogolok, mert egyrészt eléggé elhanyagoltam az írást, másrészt pedig azért, hogy teljen az idő, ugyanis a játékom miatt várok még 6 percet. Ez egy online játék, tehát nem a gépem olyan veszett lassú, hogy nem tölti be. Mindegy is.
Megyek endokrinológiára. Holnap időpontkérés, aztán majd meglátjuk, mit mondanak nekem az okosok. Gyanakszom valamire, de nem merek kijelenteni semmit.
Hm, kedvesem végigaludta a focimeccset, amire annyira várt... én pedig kint voltam és írtam egyik firkálmányomat, meg rendet raktam a meghajtómon levő káoszban. Ja, merthogy amellett, hogy mindenféle hülyeséggel vagy okossággal fárasztalak titeket, vagy alkotok valami grafikai jellegűt, még dolgozom pár novellán is, amik nem sorolhatóak az ötperces kategóriába. Jóval hosszabbak, mint amiket az alkotásos blogon közzéteszek. Jelenleg 6-ot írok párhuzamban, mikor épp melyikhez van kedvem vagy ihletem. Nem nagyon haladok vele, mert ugyan eszembe jut valami, de mire géphez jutok, mindig elfelejtem, mit akartam írni. Vagy, ha mégis le tudom firkantani akár egy Contis tételkísérőre, egyszerűen nem jutok géphez. Lefoglalnak a mindennapi teendők.
Mostmár mindenképpen fogok azokkal is haladni, kell a lelkemnek a kis felüdülés. Csak le kell ülnöm, és előjönnek az ötletek, viszont megírni jól már nem olyan egyszerű. Még jó, hogy van a Ctrl+C, Ctrl+V opció, nagy bajban lennék, ha papírokra kellene írkálnom, mert összevissza írok jószerivel.
A lelkiállapotom meglehetősen pocsék mostanság. Az elmúlt 2 nap kicsinált. Talán ezért is lettem rosszul munkahelyen is. Nem bírom én ezt így... viszont nem vagyok gyenge, nem engedhetem meg magamnak, hogy sajnáljam magam, vagy megint depresszióba zuhanjak. Minden jó az életemben, van egy szerető párom, aki TÉNYLEG szeret (a jelek szerint), van fedél a fejem fölött, és működik a laptopom is. Talán jó lenne, ha figyelnék egy kicsit megint magamra, azaz hódolnék az írásnak, vagy elmennék egyet lógni valamelyik zöldövezetbe, az mindig kikapcsol.
Az ok nélkül szomorúság megint jelen van az életemben, és ilyenkor az édes kötelék is rozsdás vasláncnak tűnik. Nem tudom az okát, nem értem, miért vagyok szomorú... ha kérdeznétek, se tudnám. Olyan ez, mint egy pánikroham után, amikor az ember üres és szomorú: kell valami, ami visszazökkent. Valami, ami nem csak pár pillanatra csal mosolyt az arcomra. Egy külső inger. Csak az a baj, hogy magam sem tudom, mi lehetne ilyen hatással rám.
Édes drága szüleim, jól elb**tatok ti engem...
"Ki leszek törölve a történelemből, akárcsak az árulók a Szovjetunióban. Mert minden elmúló nappal egyre láthatatlanabbnak érzem magam, egyre jobban beborít a sötétség, egyik rétege a másik után, s csak úgy fuldoklom a nyári hőségben, a napsütésben, amelynek már csak az égető hevét érzem, de a fényét nem látom..."
Zsinuka esete a laskás nokedlivel
Hát milyen asszony vagyok én, hogy már egy nokedlit sem tudok megcsinálni?! Tudtam, hogy több tojás kellett volna a tésztába, de hát ott volt a fejemben, hogy öreganyám azt mondta, hogy nem kell bele annyi tojás. De igen, kell, mert úgy lesz a jó.
Így most széjjelfőtt az egész, egy merő mázga lett minden és erősen lisztízű.
Síkideg vagyok. Jó, utoljára 2009-ben csináltam nokedlit, azóta még csak csipkedettet sem szaggattam levesbe, mindenesetre egyik kedvenc kajámtól most egy életre elment a kedvem. NEM csinálok többé nokedlit. Sem laskásat, sem másmilyet. (A nokedlitésztába apróra vágott laskagombát meg nagyon pici petrezselymet kell keverni, és tojásos nokedli módjára elkészítve iszonyú finom. MÁR HA AZ EMBER LEÁNYA MEG TUDJA CSINÁLNI A NOKEDLITÉSZTÁT!!!)
Ma Lagúnából eszünk, úgy döntöttem. Közöltem urammal, hogy nem eszünk laskás nokedlit, de azt még nem tudja, hogy a konyhába se megyek ma már. Mindenesetre sajnáltam kidobni az elrontott nokedlit, úgyhogy eldugtam. Csak mert kíváncsi rá, én pedig nem hagyom, hogy abba belekóstoljon. Én megeszem, mégha nem túl jó is, mert én főztem. De neki nem hagyom. Nem érdemli meg azt a büntit... Anno, mikor a hagymalevest véletlenül rántás helyett habarással csináltam, akkor született meg a hagymafőzelék. Elég nagy adag volt, de nem lett túl rossz, viszont a méretét tekintetbe véve, azt is én ettem meg. Akinek csináltam, az is evett belőle, de nem volt ő akkora ínyenc, hogy azt mondja, hogy csináljak még olyat. Azóta a hagymalevest is kerülöm, nem csinálok olyat. Mostantól a nokedli is hasonló sorsra jut. SOHATÖ... nem. Rosszul mondom. NEM CSINÁLOK AZ ÉLETBEN TÖBBET NOKEDLIT!!! (Azt, hogy sohatöbbé, nem mondhatom...)
És a vicces az egészben, hogy rögtön eszembe jutottak a sváb káromkodások, szitkok, amikor főztem, de annyira, hogy a "k***vaanyád" meg a "b**szameg" abszolút kiesett. Helyette mentek a régi szavak, amiket fogalmam sincs, hogyan kell leírni... Tessék, már sváb nyelven se tudok rendesen, hát mire vagyok én még jó?!
Mindenesetre, az a mondás igaz, hogy ha egyszer leég valami az edényben, akkor utána minden más is le fog égni. Legalábbis sokkal könnyebben, mint egyébként. Sikerült múltkor leégetnem a fokhagymás-tejszínes tésztát, most a nokedli alja is odatapadt a láboshoz. Ne tudjátok meg, hogy néz ki a konyha jelenleg... atomháború ahhoz képest habospiskóta... Mire én azt kitakarítom, atttyaééég...
No, ennyi volt mára a dühroham... Mindezt egy tál kib***ott laskás nokedli miatt... Most helyet adok a nyavalyarovatnak is: jelenleg önértékelési zavarokkal küzdök, segítség!!!
"Zsinuka egy komoly érv az abortusz mellett."
Kategóriák: Vigyázz, az Alisz harap - dühkitörések
írta: AliciaBennington
Boldog szülinapot, AliciaBennington!
Huh... hát eljött ez a nap is. Amennyire paráztam tőle, annyira nem kellett volna... gyerekkorom óta első olyan szülinapom, ami TÖKÉLETES. Egyszerűen nem az jut eszembe, hogy öregszem, hanem az, hogy mennyi ember van, akinek valóban fontos vagyok.
Éjszaka dolgoztam bent a munkahelyen. Nagy meglepetésként ért, hogy nagyon sokaknak eszébe jutott ez a nap, és rengeteg csokit kaptam odabentről is. Idehaza már délben tele volt a FB üzifal köszöntéssel, a telefonom mostantól fogva csöng, kapom az SMS-eket, a hívásokat, és elmondhatatlanul jól esik, hogy ennyi régi kedves ismerősnek is eszébe jutottam.
Csokimérgezést fogok kapni. Gyrost reggeliztem (ami kétszer fog csípni), olyan tábla Bocicsokit kaptam, amilyet eddig még nem is láttam, de a hajókirándulást és a pasztellceruzát is ide kell sorolnom, valamint az Angellinek a felét is, amit négyen ittunk meg. A mai vacsit Zsolti csinálja, én pedig egész nap semmitse fogok csinálni, azt is halkan és lustán. :)
A tavalyival ellentétben ez egy igazán NAGYON boldog szülinap. És kettős szülinap, mert a sorvezetőmnek is most van, akivel becenevünk csupán egyetlen betűvel tér el egymástól, és mindkettőnk párját Zsoltnak hívják. Na persze, nem ugyanaz a Zsolt... :D
Remélem, nektek is ennyire jól fog telni a következő 10, 20, 30, 40 szülinapotok, meg az összes többi, mint amennyire ma én boldog vagyok.
Itt is köszönöm minden kedves volt és jelenlegi kollégámnak a köszöntést, családnak, barátoknak és a drága kedvesemnek is! Elmondhatatlanul sokat jelentetek nekem mindannyian!
"-Mi az, feldobják, Alisz, és nem esik le?
-???
-Alisz megfogta az isten lábát!"
Hamburgeradó
Tudomást szereztem arról, hogy a drága jó kormányunk szeptembertől be fogja vezetni a hamburgeradót.
Gyorsan utána is néztem, miből is áll ez az egész. Idézek:
"Ha a parlament is megszavazza, szeptember 1-jétől adót kell fizetni azon élelmiszerek után, amelyeknek a fogyasztása bizonyítottan egészségtelen, így a magas cukor-, só-, szénhidrát- vagy koffeintartalmú ételek, italok után."
No álljunk meg egy szóra. A szénhidrát a szervezetünk legfőbb energiaforrása. A mérce szerint az átlagos napi bevitel bőven az ember által bevitt mennyiség alatt van. Kb ezt úgy gondoljátok el, mintha szigorú diétán lennétek, annyit ehetnétek csak meg belőle. Pedig anno nagyapáink még oldal szalonnát meg fél kiló kenyeret (zsír és szénhidrát) ettek együltükben, és semmi bajuk nem volt! Én személy szerint meg merem kockáztatni azt, hogy nem a szénhidrát és a zsír mennyiségével, hanem a minőségével van a baj. Vagyis az alapanyagokkal, mint a napraforgómag, amiből az olaj készül (ki tudja, mivel rakják tele a napraforgótáblák földjét!), vagy a búza, aminek termőföldjét szintúgy bármivel beszórhatják, valamint a nagyüzemben hízlalt, agyontömött disznó, aminek húsa stresszhormonokkal van tele.
Akkor együnk biokaját? Még ezek után merünk hinni annak, ha a boltban ki van írva valamire, hogy bio?... Személy szerint az a bio, amit nagyanyám meg anyám megtermel a kiskertben. Na az bio, mert abból tudom, hogy mit rakott alá anyám, tudom, hogy csalánteával lett lepermetezve, ami szintúgy a kert végében termett...
Ha már egészségtelen kaják: az édesítőszeres cuccok nem azok? A legerősebb rákkeltő anyag az édesítőszer. Ezzel tömjük szerencsétlen cukorbetegeinket is, nem elég nekik a saját bajuk, még rákosak is legyenek. Aztán a szállítás közben beérő banán, a vízzel felnyomott uborka, vagy a hamisított tojás nem egészségtelen? Emlékezzünk, milyen volt a 90-es évek elején a zöldség. Lehet, hogy kisebb volt, de volt ÍZE... mostanság az uborka és a dinnye vízízű, a paprika szappanízű, a paradicsomra szintúgy vízízűt ragasztottak ismerősök, mert ugye én nem eszem meg, az eper vízízű, a narancs keserű a rengeteg permetszertől, a mandarin szintúgy...
Vagy ott vannak a teszkógazdaságos termékek. Csak gondoljunk a parizerre, aminek kilója 500 ft. Tudjuk egyáltalán, hogy a parizerek általánosságban mikből készülnek?... Nagy százalékuk térfogatnövelőszer és húslé, kis százalékban aprólék, amit falun már a szemétbe dobnak, valamint belsőségek, vese, ilyesmik vegyesen. A hamburgerhús-pogácsa is hasonló témakör. Vagy ott a teszkós virsli, ami után az ember 4 napig köhögni nem mer, nemhogy enni valamit... Azokra is érvényes lesz ez az adó?...
Másik. A cikkben, amiben ezt olvastam, így írnak: „Az adó kivetését rossz iránynak gondoljuk. Az áru szabad mozgása fontos az Európai Unióban, ez egy stigmatizálás lenne egyes termékekre, és a fogyasztói szokások változását jelenthetné.” - mondta ezt egy cég főfejese. Talán lesznek itt is sokkal nagyobb érdekek, mint a valóság felfedése, és lehet, hogy egészségesnek tituláltan fogják belénk erőszakolni a szemetet. Stigma lenne, igen, viseljék a következményeket azok, akik nem tartják fontosnak az egészséget... szerintem.
A kedvenc mondatom mégis ez: "Ha a fogyasztó lemond egyes termékekről, az nem biztos, hogy az érdekét szolgálja.” Tessék?!... Ezt most valóban értsem úgy, ahogy ez ide le van írva?... :D
És a végére pedig a legfontosabb: "a kormány épp a hamburgeradót is tartalmazó reformlépésekkel akarja kiváltani a hipermarketeket is sújtó válságadót." Na most akkor... a hipermarketek nem fognak adót fizetni. Helyettük fizetünk mi. Vagy most akkor hogy is van ez tulajdonképpen?... Gondolkozzunk egy kicsit!...
"A világ minden teremtménye közül az ember az egyetlen, amelyik értelmetlenül és indokolatlanul öl, pusztán azért, mert örömet szerez neki, ha szenvedést és halált okozhat."
Plasztikai sebészet
Hirdetések sűrű egymásutánban repülnek fel a böngészőm szélén, és nagyon sok szól a plasztikai sebészetről.
Hm, nem mondom, én is ábrándoztam régebben nagyobb mellekről, vékonyabb alkatról, hegyes fülekről... Az árak a csillagokba szöknek, a végeredmény nem egészen az, amit az ember szeretne, és lehet, hogy ezzel még egyszer a kés alá kell feküdnünk, hogy eltávolíttassuk a beavatkozás nyomait. Ha meg jól sikerül, és elégedettek vagyunk, akkor is kénytelenek vagyunk utólagos korrekcióra járni időközönként, pl az ajakfeltöltésnél...
Nem is beszélve, intimplasztika. Nos, akinek hüvelyszűkíttetésre szüksége van,... hát arról hadd ne fejtsem ki a véleményemet. Persze, más dolog, ha 8 gyerek után megy el valaki arra, vagy ha úgy, hogy nincs gyereke...
A statisztikák szerint a legnépszerűbb beavatkozás a mellnagyobbítás, aztán követi az orrplasztika, majd a zsírleszívás. 2007-ben kb 11,7 millió plasztikai beavatkozás történt, amibe beletartozik a műtét nélküli plasztikai beavatkozásnak minősülő botox kezelés is. A kezeltek 46%-a a 35-50 éves korosztályból való volt. Európában Nagy-Britannia az a hely, ahol a legtöbb ilyen műtétet elvégzik, 2007-ben több, mint 30 ezer műtétet végeztek el a szigetországban.
Egyet is értek az egész plasztikás dologgal, meg nem is. Jó dolog, ha úgy vesszük, hiszen az ember elégedett lehet önmagával, de megvan a maga hátulütője is. Személy szerint nem gondolom azt, hogy baromira egészséges dolog lenne egy szilikonpamacsot a mellünkben hurcolászni, még ha az orvosok azt is mondják, hogy semmi baj nem lesz tőle; bár ezen az alapon a műköröm se egy egészséges dolog, mégis van nekem is.
Viszont, ha tehetném, akkor két apróságot változtatnék jelen körülmények között magamon: a hegyes fül :), és a pocakom, combom kerületének csökkentése. Furcsamód a mellem méretével bőven elégedett vagyok. Nincs nagy, de nem is kicsi. És ha belegondolok, hogy ez még nőni fog, akkor nem jó érzés fog el, hanem kellemetlenkedés, mert már így is nehezek...
És van még egy, amire sajnos nincsen megoldás: 8-10 centivel alacsonyabbnak lenni...
"A látványos külsőség is egyfajta védelem."
Országjáró - Szentendre
Ismét voltunk világot látni. Érdekes volt. :)
Már napokkal ezelőtt készültünk rá, hiszen Monának most volt a születésnapja, nekem pedig lesz, hát akkor már kössük egybe a kellemest meg a még kellemesebbet, menjünk el hajózni. Zsolti ötlete volt, mindent megnézett, hajót, programokat, és összeszedte a négy fős csapatunkat: Mona, Balázs (Mona férje), Zsolti és én így nyakunkba vettük a várost, hogy útnak induljunk Visegr Szentendrére. :)
Persze, az, hogy nem is Visegrádra megyünk, az aznap derült ki, a Vigadó tér felé félúton. Sebaj, jó az is, ott is biztosan van valami. Az időjárás elég ramaty volt, szeles, csöpörgős idő, de nem baj, megyünk, ha már így megbeszéltük.
A Vigadó téren megvettük a retúrjegyeket a hajóra, nem volt drága, többre számítottunk. Négyünknek megvolt egy tízesből. Felszálltunk a Nagymaros nevű hajóra, és suhantunk is Vis Szentendre felé.
A hajón tartalmasat beszélgettünk, nevetgéltünk már odafele úton is. Néhány képet is sikerült csinálni...
... még egymásról is. :)
Aztán leszálltunk a hajóról Visegrádon Szentendrén, és megállapítottuk, hogy hideg van. Mona keresett egy Tourinformot, ahol felmarkolt egy térképet, amin rajta voltak a mindenféle múzeumok, kiállítások, egyebek. Végignéztük, nagyon jó programoknak ígérkeztek. Volt keramikus múzeum, Barcsay Jenő, Czobor Béla, Kmetty János festőművészek múzeumai, ékszermanufaktúra, bormúzeum, római kőtár, Szamos marcipán múzeum, rengeteg galéria, ami nekem külön örömömre szolgált, hiszen művészet iránti kultúrszomjamat bőven kielégíthette volna, ha mindet végig is nézzük. Nos, elindultunk hát egy irányba, a Fő tér felé...
... ami alaposan fel volt túrva. Mona fázott, így aztán elindultunk neki kabátot keresni. Egy piros poncsót ajánlottak fel neki, de nem értem, miért nem fogadta el. Szóval elindultunk lefelé...
... aztán keresztbe és kasul...
... majd betévedtünk egy boltba, ahol Mona megtalálta a kabátját. Zsolti meg a táskáját. Teljesen jó volt, akkor már én is vettem magamnak méhviaszt a bakancsomra.
Így aztán, hogy Mona nem fázott, és Zsoltinál két táska is volt, én meg tudtam volna mit kenni a bakancsomra, megint útnak eredtünk. Nem sokkal később kiértünk a Duna-partra. Vissza a kiindulási helyre. Ott viszont megláttunk egy félszigetet...
... ahol le is ültünk. Én ettem, aztán mindenki ivott. Monával ugyanis fogadtunk anno egy üveg Angelliben, amit ketten kellett volna, hogy megigyunk. Mivel elvesztettem a fogadást (nem is bánom!), ezért vittem magammal, ha már minden így összejött, akkor igyunk is. Egy csomó időt elbeszélgettünk, kacsáztunk a vízen, nevetgéltünk...
A nagy beszélgetés után úgy döntöttünk, akkor nézzük meg a marcipánmúzeumot, ha már feljöttünk ide a világ tetejére. Nagyon szép volt. Néhány Mona által fotózott kép:
Miután kinézelődtük magunkat, beszabadultunk a marcipánboltba, és alaposan felpakoltuk magunkat minden földi jóval. Mi már tudjuk, a mennyország igenis létezik. :) Aztán visszatrtünk a Duna-partra, ahol elbeszélgettük a maradék egy óránkat, majd felszálltunk ismét a Nagymaros nevű hajóra, és visszafelé vettük az irányt.
Némileg jobb idő volt visszafelé, mint reggel, ezért most nem a zárt térbe ültünk le. Viszont fújt a szél, és mondtam is Zsoltinak, hogy ha senki sem fog legalább megfázni, akkor az maga lesz a csoda. A visszaúton Balázs elmesélt egy viccet, amitől, fogalmam sincs, miért, de röhögőgörcsöt kaptam. Mona ezt több kompromittáló képen is megörökítette, kövezzük, akarom mondani, marcipánozzuk meg ezért.
A visszaúton készült fotók:
Tudom, nem túl sok. Bocsánat érte, de tulajdonképpen azért hajóztunk fel, hogy vegyünk egy kabátot, egy táskát, egy rakás marcipánt és egy méhviaszt. :) Így sikerült. :)
A végére néhány kép rólunk:
A fogadás tárgya... igyááá :)
Amikor már nem lehet bírni ép ésszel, én is rákezdek :)
A röhögőgörcs :)
A vgére csak annyit mondanék: tudom, hogy nem a legjobbak a képek, és tudom, hogy nem sok látnivalót örökítettem meg nektek, de ezúttal nézzétek el a duplaszülinapos-fogadásbólivós csapatnak ezt a bakit.
És egy baráti jótanács: ha mentek Visegrádra, nehogy Szentendrén kössetek ki, ne vegyetek kabátot, és ne igyatok Angellit, hanem nézelődjetek, mert érdemes! :)))
régi bejegyzések | a blog kezdőlapja
copyright | design: Beau de Noir, fotó: Irum Shahid (sxc.hu), freeblog sablonosítás: Amby
